Ébredés

Hajnalban a csend

Végigsimítja testem,

Megnyugszik lelkem.

Ami megmaradt

Nagyon sokat beszélek veled illetve csak hozzád mert nem vagyok veled. Elmondom hogy nem veszítettelek el mert soha nem voltál az enyém. Ahogy senkié sem. De olyan közel kerülhettem hozzád ami nekem is elképzelhetetlen volt, ahogy az a boldogság is amit ez adott. Nem vagy velem de bennem vagy. Mindig.

Amit kaptam tőled azzal elvesztettem mindent ami előtte voltál nekem. Mégis bármikor ismét megtenném mert ez még annál is értékesebb. Mégis minden nap várom hogy újra ott folytassuk ahonnan elkezdtük de abban a reményben hogy az is visszajön vele ami utána következett. Józanul végiggondolva tudom hogy ez nem lesz így de ennek a fájdalma is jó érzés mert hozzád fűződik. Bolond ez az érzés.

Te rájöttél hogy megkaphatod ugyan amire sokáig vágytál de az nem az ami neked kell. Én pedig már tudom hogy soha nem voltál elérhetetlen de nem rám van szükséged. Keserű de csodálatos felismerés amit csak az élet adhat.

Lényed kontúrja minden nappal elmosódottabb lesz. Helyét átveszi a hiányod elfogadása. Minden amit tőled kaptam.

Visszhang

A végén minden

csak a semmi csendjében

visszhangzik némán.

Csend

Fáradt arcomon,

Hideg könnycsepp fut tovább,

Majd némán lehull.

Sötét bárányfelhő

Még ma is néha hozzád beszélek,

Pedig üres a szék ahol ülni szoktál.

A csend nyeli el szavaimat,

de az ürességben megnyugvás vár.

Az éj után

Hajnal köszönt rám,

A múlt aludni készül,

Minden idegen.

Egyedül egy

Minden elmúlt már,

Amit soha nem vártál,

Magad maradtál.

Válaszút

Válasz mit kaptál,

Nem jelent többet csupán

Iránymutatást.

Vihar éjjel

Hideg szél süvít,

Sötét éjen át, mígnem

Megrezzen egy ág,

Bájjor szájd

Te tudod, ez magányos dolog.

Te tudod, hogy várni fogok.

Te tudod, néha ez kevés.

Te tudod, sok a szenvedés.

Te tudod, bármi lehet.

Te tudod, ott leszek veled.